A mai nap folyamán került megrendezésre az MSLT 2022.évi Tisztújító közgyűlése, amelyen dr Jármy Miklós elnök úr köszöntötte az egybegyűlteket majd a 2021. évi elnöki beszámoló során elmondta, hogy a csikószám jelentős növekedést mutat az előző évekhez képest, valamint azt, hogy az online aukciókat élénk érdeklődés kíséri világszerte, aminek köszönhetően több magyar sportló cserélt gazdát.  Az elmúlt 4 év összegzését Szebényi Dánieltől hallhattuk, aki ugyancsak kiemelte az online árverések fontosságát.

Pataki Gergely tenyésztési vezető ismertette az új kancavizsgarendszerét, melyet az egybegyűltek jóváhagyása után idén már alkalmaznak is, hiszen bíráink regionális kancaszemléken premizálják az állományt.  

A gyűlés zárórészében Maros Ágnes ügyvezető a sporteredmény támogatásra hívta fel a tagok figyelmét, többek között azért is, mert az elbírálás során ismét a nemzetközi versenyeken van a hangsúly. A fennmaradó keretösszegről Facebookon, valamint hírlevélben is tájékoztatást fogunk adni. 

Hamarosan bevezetésre kerül az új ügyfelkapu rendszer, amely a Topsoft és Nébih adatbázisa között fog kapcsolatot létesíteni. Mindezek által egy sokkal rugalmasabb ügyintézést tudunk biztosítani ügyfeleink számára. Hamarosan bemutató videók keretein belül ismerkedhetnek meg vele tenyésztőink. 

A tisztújítások is lezajlottak, melynek eredményeképp két új felügyelő bizottsági tagot köszönthetünk köreinkben Csizmadia Nándor és Botka Ferenc személyében. 

Köszönjük két leköszönő bizottsági tagunk Iványi László és Szilvássy Levente eddig munkáját. 

Az Egyesület elnöke továbbra is dr. Jármy Miklós. 

Elnökségi tagok: Czuczi István, dr. Soós István,  Szebényi Dániel, Técsy Attila

Felügyelő bizottsági tagok: Pap István Tibor,Botka Ferenc,  Csizmadia Nándor 

 

Köszönjük tenyésztőink megtisztelő bizalmát! 

Related Posts